KOMBINÁLT MIKROHITEL PROGRAM
Az újonnan megjelent Széchenyi Terv eddig nem látott lehetőséget tartogat mikrovállalkozásoknak.
A pályázatot úgy állították össze, melyhez mindössze 10% önerő szükséges, a maradék 90% megoszlik a vissza nem térítendő és a visszatérítendő rész között.
A pályázattal lehetséges eszközvásárlás, informatikai fejlesztés, ingatlanfelújítás és ami egyedülálló a pályázatok történetében: elszámolható ingatlanvásárlás is. Ingatlanvásárlás pályázattal - vissza nem térítendő támogatással - egyedülálló lehetőség!
Mikrovállalkozások fejlesztése - GOP-2011-2.1.1/M; KMOP-2011-1.2.1/M
Pályázhatnak: – mikrovállalkozás
Támogatás összege: min. 1 M Ft
Támogatás mértéke: 90%
Támogatható tevékenységek: eszközbeszerzés,informatikai fejlesztés, ingatlanvásárlás.
A támogatás célja
A jelen pályázati kiírás célja, hogy vissza nem térítendő támogatás és kedvezményes hitel együttes biztosítása révén segítse a mikrovállalkozásokat, hogy kis lépéssel fejlesszék a vállalkozásukat technológiai fejlesztésen, korszerűsítésen keresztül.
A rendelkezésre álló keretösszeg 3 milliárd forint a 2011-13. évekre, a visszatérítendő (mikrohitel) támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 6 milliárd Ft a 2011-13 évekre.
Pályázók köre (Támogatásra jogosultak)
A pályázati kiírásra kizárólag mikrovállalkozásnak minősülő vállalkozások pályázhatnak. (Magyarországon székhellyel, telephellyel, fiókteleppel rendelkező gazdasági társaság, szövetkezet, egyéni vállalkozó.)
Egy teljes lezárt üzleti évvel nem rendelkező vállalkozások abban az esetben pályázhatnak, amennyiben a Közvetítőhöz hitelbírálat céljából benyújtott üzleti terv alapján megfelelnek a lenti kritériumoknak és a Támogatás hitelrészének fedezeteként megfelelő ingatlan-biztosítékot ajánlanak fel.
A fejlesztés megvalósulásának helyszíne a pályázó bejegyzett magyarországi székhelye, telephelye vagy fióktelepe lehet. A megvalósulási helyszínnek a pályázat benyújtásáig kell bejegyzésre kerülnie, kivéve, ha a projekt ingatlanfejlesztést vagy –vásárlást tartalmaz, ebben az esetben a kifizetési kérelem benyújtásáig kell az új telephelynek/székhelynek bejegyzésre kerülnie.
Ingatlanvásárlásra vonatkozó feltételek:
- Csak az ingatlan vételára számolható el, a többi járulékos költség nem.
- Földvásárlás esetén kizárólag a tőkeköltség támogatható.
- A földterületet a pályázatban feltüntetett időszak alatt a tervezett célra kell felhasználni.
- A földterület az irányító hatóság által elfogadott indokolt esetek kivételével nem használható mezőgazdasági célra.
- A földvásárlást megelőzően független minősített értékbecslőtől vagy jogszabályban meghatalmazott hivatalos szervtől olyan igazolást kell beszerezni, amely megerősíti, hogy a vételár nem haladja meg a piaci értéket. Amennyiben az igazolás szerint a vételár meghaladja a piaci árat, a független minősített értékbecslő vagy jogszabályban meghatalmazott hivatalos szerv által meghatározott ár képezi az elszámolható költség alapját.
- Nem nyújtható támogatás operatív és zárt végű lízing, bérlet és haszonbérlet keretében történő beszerzéshez.
Ha a projekt megvalósítása kiemelkedően jelentős kockázatot hordoz, akkor a pályázat nincs összhangban a pályázati kiírás célkitűzéseivel, ezért jogosulatlanság miatt elutasításra kerül. (Jelentős kockázatot jelent többek között a pályázat nem megfelelő kidolgozottsága; a pályázó székhelyének és a megvalósítás helyének eltérő támogatási intenzitása, a projekt megvalósítása szempontjából kockázatos gazdálkodási adatok.)
A pályázatkezelés és a megvalósítás során folyamatba épített kockázati ellenőrzésre kerül sor. Ha a projekt megvalósítása kiemelkedően jelentős kockázat merül fel, akkor a pályázat elutasításra kerülhet, illetve a támogatási döntés érvényét veszítheti. Kiemelkedően jelentős kockázatot jelenthet például:
a) ha a pályázó, illetve az árajánlat adó/szállító székhelye, telephelye, fióktelepe között egyezés áll fenn,
b) a megvalósítási helyszín nem alkalmas a pályázatban jelzett tevékenység végzésére,
c) a megvásárolt eszközök együtt sem alkalmasak termelő tevékenység végzésére,
d) a saját forrás magánszeméllyel, különös tekintettel külföldi magánszeméllyel, vagy külföldi vállalkozással kötött kölcsönszerződés alapján, vagy tagi kölcsön révén biztosított,
e) pénzügyi teljesítés több kisösszegű részátutalás révén, vagy nagy összegű készpénzes kiegyenlítés révén történik.
A pályázó kötelezettségei:
A pályázónak vállalnia kell, hogy a projekt befejezését követő két üzleti év személyi jellegű ráfordításainak összege eléri az elnyert vissza nem térítendő támogatás összegének 50%-át.
A támogatás maximális mértéke és összege
A pályázó 10% saját forrást (önerőt) köteles biztosítani.
A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum a projektösszeg 45%-a lehet, de legfeljebb 4 millió Ft.
A visszatérítendő támogatás mértéke maximum a projektösszeg 60%-a lehet, de legfeljebb 8 millió Ft.
A vissza nem térítendő támogatás összege nem haladhatja meg a visszatérítendő támogatás összegét.
Támogatás összege
A vissza nem térítendő támogatás összege legalább 1 millió Ft, legfeljebb 4 millió Ft lehet.
A visszatérítendő támogatás összege legalább 1 millió Ft, legfeljebb 8 millió Ft lehet.
Támogatható tevékenységek
A technológiai fejlesztésekhez, ingatlanfejlesztéshez kapcsolódó beruházások:
1. Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése,
2. Technológiai fejlesztést eredményező használt eszközök piaci értéken történő beszerzése,
3. eszközök szállítása és üzembe helyezése,
4. betanítás (közvetlenül az eszközhöz kapcsolódva),
5. az eszközök felszerszámozásához az új szerszámok, új kiegészítő berendezések költsége, amennyiben alkalmassá teszi a meglévő gépet új termékek előállítására vagy kapacitásbővülést eredményez.
6. infrastruktúra építése, fejlesztése,
7. ingatlan építése, bővítése, fejlesztése, átalakítása.
8. ingatlanvásárlás
9. IT fejlesztés: hardver + szoftver (beleértve: alapszoftver, speciális egyedi fejlesztésű szoftver), domain név regisztráció és a hozzá tartozó webtárhely egyszeri díja
Elszámolható költségek
- Új, egyenként minimum nettó 200.000 Ft értékű eszközök vételára (200.000 Ft érték alatti eszköz csak akkor támogatható, ha az a beszerzendő eszköz tartozéka)
A pályázat keretében csak a listán feltüntetett Vámtarifa Szám (VTSZ) alá tartozó eszközök kerülhetnek beszerzésre, beleértve a tartozékokat is. Szoftverek esetén a listán feltüntetett TESZOR szám alá tartozó szoftverek kerülhetnek beszerzésre.
- Hardver esetén: min. nettó 30.000 Ft (1 konfiguráció 1 tétel)
- Információs technológiafejlesztéshez kapcsolódó szoftver vételára, tervezés és testreszabás költségei, adatmigrálás, betanítás költsége
- Infrastrukturális és ingatlan beruházás és vásárlás
- Le nem vonható ÁFA
Nem számolható el saját cég, vagy partner, kapcsolódó vállalkozás által előállított, forgalmazott eszköz költsége.
Nem elszámolható költségek köre
- Ingatlanvásárláshoz kapcsolódó járulékos költségek (díjak, illetéke, stb.)
- Szántóföld, ültetvény, halastó, erdő, gyepterület
- Ügyvédi díjak, közjegyző, értékbecslés
Fenntartási kötelezettség: beruházást követő 3 év.
Megkezdés
A projekt megvalósítása a benyújtást követő napon saját felelősségre megkezdhető.
Előleg
Nem igényelhető.
KOMBINÁLT MIKROHITEL PROGRAM
Szerződő fél |
Devizabelföldinek minősülő, Magyarországon székhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező mikrovállalkozás, melynek éves nettó árbevétele (az utolsó lezárt gazdasági év árbevétele, kezdő vállalkozás esetén az üzleti tervben foglalt árbevétele) legfeljebb 200 millió Ft. |
Finanszírozható |
Új, egyenként minimum nettó 200.000 Ft beszerzési értékű tárgyi eszköz beszerzése; Információs technológia fejlesztéséhez kapcsolódó, egyenként minimum nettó 30.000 Ft értékű hardver beszerzése; Információs technológia fejlesztéshez kapcsolódó szoftverek beszerzése; |
Hitelösszeg: |
A hitel összege 1.000.000 Ft – 8.000.000 Ft azzal, hogy
|
Termék ügyleti |
4,9-6,9 %
|
Futamidő |
Maximum 10 év |
| A tőketörlesztés türelmi ideje |
Maximum. 24 hónap |
Önerő |
Legalább a pályázati projektérték 10%-a, mely rendelkezésre állását a hitel igénylésekor a kedvezményezettnek igazolnia kell. |
Biztosíték |
Biztosíték minden esetben szükséges. A Társaság elsősorban ingatlanfedezetet fogad el. |
1.2.1. A Kombinált Mikrohitel az alábbi célokra nem használható fel
- A visszaigényelhető általános forgalmi adó finanszírozására;
- fennálló hitel finanszírozására;
- üzletrész, részvény, illetve más társasági részesedés vásárlására, illetve
- műszaki eszközöknek, berendezéseknek, immateriális javaknak, szoftvereknek, és ingatlanoknak a kedvezményezett 800/2008/EK rendelet 1. sz. melléklete szerinti partner és/vagy kapcsolt vállalkozásaitól való beszerzése;
- a hitelkérelem, illetve a pályázat benyújtásának idején már megkezdett projekt finanszírozása.
1.2.2. A Kombinált Mikrohitel keretében az alábbi projektek nem támogathatók
- Mezőgazdasági termékek termelésére, előállítására irányuló projektek;
- az alábbi iparágakban megvalósuló projektek: acélipar, hajógyártás, szénbányásat, szintetikusszál-ipar, közúti- vasúti, vízi-, légi- és tengeri szállítási ágazat;
- turisztikai attrakció és szálláshely fejlesztése.
1.2.3. A Kombinált Mikrohitel felhasználásának határideje
A kedvezményezett a projekt megvalósítását a projekt megkezdésétől, illetve a hitelszerződés hatálybalépését (ezek közül a későbbit) követő 12 hónapon belül köteles befejezni. Az elszámolás (a záró kifizetés igénylés benyújtásának) határideje: a projekt befejezésétől számított 90 naptári nap.
1.2.4. A Kombinált Mikrohitelben részesíthető projektek megvalósítási helye
Azon projektek támogathatók, amelyek megvalósítására (az a Támogatás felhasználására) a Kedvezményezettnek nem vidékies településen fekvő székhelyén, telephelyén vagy fióktelepén kerül sor (az ingatlan fekvése, illetve a beszerzett eszköz aktiválási helye szerint). A nem vidékies települések listája a www.ujszechenyiterv.gov.hu oldalról letölthető.
A Kombinált Mikrohitel vissza nem térítendő támogatásához benyújtandó dokumentumokat pályázatíró cégünk állítja össze.
.

